2013. május 8., szerda

Negova, Negovsko jezero (a Negovai tó), SzG3



Itt megint rosszul működött a szlovén tájékoztatási rendszer, alig találtam meg a tavat. A negovai Várnál jelezték, hogy van itt egy tó, az irányt meg is mutatták (szokás szerint km jelzés nélkül), de ezzel be is fejeződött a tájékoztatás. Mint utóbb kiderült, pont odáig mentem el, ahol be kellett volna fordulnom a tóhoz, de valami jelentéktelen tábla volt csak kitéve semmi utalással a tóra. Mint utóbb kiderült jó helyen jártam. Amikor ezzel a nappal végeztem pont az átkötő út másik végén mentem hazafelé és izgatott a kérdés, hol is lehet ez a tó. Amikor ismételten eljutottam ugyanaddig a pontig, ameddig a másik irányból, elhatároztam, hogy megnézem ezt az utat közelebbről. Kiderült a leágazástól 20-25 m-re, hogy jó helyen járok, de ebből vajmi kevés látszott az út felől. A következő buktató a tónál van. Ha megtettük a pár száz méteres utat befelé, jobbra kellene lennie a tónak, ami ott is van, csak nem nagyon látszik, ugyanis a duzzasztó gát egy vastag fasor mögött van és az útról nézve egy domboldalnak tűnik az egész. Mivel több kisebb út is ment szanaszét, végigjártam majdnem mindet, mire az utolsónál rábukkantam a tóra. Ez egy nagyon szép fekvésű tó az erdő közepén, úgy láttam hogy kizárólag horgászati célra. Van itt egy bódé, ahol horgászjegyet lehet kapni, most zárva volt. Szép a környék, láthatóan sok turista út megy mindenfelé, de jelzést egy darabot sem láttam. Pedig nem túl nehéz a terep, csak olyan dimbes-dombos. Az is zavaró, hogy Negovai tónak hívják, bár lehet hogy közigazgatásilag hozzá tartozik, de a vártól legalább 4-5 km-re található. Meg igazán településekről sem tudunk beszélni, mert teljesen az Őrségre hasonlítva teljesen szeres jellegű az egész táj: mindenhol van valami, de szerkezetileg alig áll össze. E miatt rengeteg út fut össze-vissza, igazodjon el az ember ha tud.

A Beszámoló Fotóalbuma ITT található!

Vissza a főoldalra (katalógus)

 Negovsko jezero (a Negovai tó)
 Negovsko jezero (a Negovai tó)
 Negovsko jezero (a Negovai tó)
 Negovsko jezero (a Negovai tó)
 Negovsko jezero (a Negovai tó)
 Negovsko jezero (a Negovai tó)
 Negovsko jezero (a Negovai tó)
 Negovsko jezero (a Negovai tó)
 Negovsko jezero (a Negovai tó)
 Negovsko jezero (a Negovai tó)
Negovsko jezero (a Negovai tó)
Vissza a főoldalra (katalógus)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése