2013. június 20., csütörtök

Krplivnik (Kapornak), Őrségi Néprajzi Gyűjtemény az egykori Skerlak házban, SzG3


Szerintem mindenki előtt tiszta lehet az a tény, hogy az Őrség, mint tájegység, nem áll meg a határnál. Átmegy Ausztriába, átnyúlik Szlovéniába. Most Kapornakra látogatunk el, ahol egy tipikus szeres gazdaságba megyünk, amely Néprajzi gyűjteményként működik. Korábban ezt már lefényképeztem, de este azzal a mozdulattal, hogy megnéztem a képeket, le is radíroztam az egészet (talán először a digitális korszak óta. A legjobban az osztrák képeket sajnáltam, mert szebbnél szebb őszi, színpompás képek voltak, másnap esett le a tavalyi első hó, így hiába mentem vissza, csak téli képeket tudtam készíteni). Na de most vissza ide. Nem sorolom fel azokat az intézményeket ill. magánszemélyeket, akik bábáskodtak a gyűjtemény megszületésében (nagyon sokan voltak). Ez a szlovéniai magyarság első néprajzi gyűjteménye (1997 óta). A bemutatók a lakóház köré csoportosulnak, melyet kitűnően rendbe hoztak. A terület a Skerlák családé volt, most is ők a tulajdonosok. Az amerikai rokonság hathatós támogatásával a XX. század első harmadában épült fel a központi lakóház. A belső kiállított tárgyak szinte mindegyike máshonnan származik, de igen jól mutatják be az őrségi életformát és gazdálkodást. A családnak olyan jól ment és megy, hogy itt épült meg a környék legnagyobb pálinkafőzője, minőségi termékeit a legjobb szállodákba szállították, a gazdaság is az egyik legfejlettebb a környéken. A lakóépület körül jellegzetes őrségi gazdasági épületek találhatóak, még méhkas is. Miután ingyen megtekinthető, érdemes erre jönni és egy fél órát rászánni (a gazda odaadja a kulcsokat és szabadon beosztva az időt, meg lehet tekinteni az egyes épületekben berendezett kiállításokat. Ha nincs otthon, akkor csak kívülről, nincs bekerítve).
Egy kiegészítés: 1524 óta Batthyány birtok volt Kapornak, II. Lajos király adományozta nekik, miután az előző tulajdonosi család (az Újlakiak) örökösök nélkül kihaltak.

Ha tetszett, vagy hasznos volt a bejegyzés, kérlek jelöld meg a g+1-et (alul található)! Köszönöm!
Vissza a főoldalra (katalógus)

 Őrségi Néprajzi Gyűjtemény
 Őrségi Néprajzi Gyűjtemény
 Őrségi Néprajzi Gyűjtemény
 Őrségi Néprajzi Gyűjtemény
 Őrségi Néprajzi Gyűjtemény
 Őrségi Néprajzi Gyűjtemény
 Őrségi Néprajzi Gyűjtemény
 Őrségi Néprajzi Gyűjtemény
 Őrségi Néprajzi Gyűjtemény
 Őrségi Néprajzi Gyűjtemény
Őrségi Néprajzi Gyűjtemény

Ha tetszett, vagy hasznos volt a bejegyzés, kérlek jelöld meg a g+1-et (alul található)! Köszönöm!
Vissza a főoldalra (katalógus)